Kezdőlap
kapcsolat
jobbf
jobbalja

Facebook

Belépés

Nyelvek

Archívum böngésző

« június 2017  
V H K Sze Cs P Szo
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel

Támogatóink

Köszönjük azon személyek támogatását, akik adójuk 1%-ának felajánlásával segítették egyesületünk munkáját. Támogatásukat kutatási-védelmi programjainkra fordítjuk.

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Vidékfejlesztési Minisztérium
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal


Látogatók

Az Év Denevére 2010: pisze denevér

2010-ben a nyugati piszedenevért (Barbastella barbastellus) választottuk az év denevérének.

A 28, Magyarországon előforduló denevérfaj közül az év denevérének választott piszedenevérrel ritkán lehet találkozni, hiszen elvétve fordul elő településeken. Igazi otthona főként a hegyvidéki öreg erdők, idős tölgyesek, bükkösök. Az 5-6 centiméteres, 10 grammot nyomó, és jellegzetes orra alapján könnyen felismerhető piszedenevér szálláshelyét elsősorban az elváló fakéreg alatt találja meg, de szívesen beköltözik természetes vagy denevéreknek kihelyezett mesterséges odúba is. Szinte kizárólag éjjeli lepkékkel táplálkozik.

A nyugati piszedenevér állományát az intenzív erdőgazdálkodás, a tarvágások, a tájidegen fafajokkal végzett erdőfelújítás és a barlangokban telelő állatok zavarása jelenti. A fakitermelések során az idős, elváló kérgű fákat vágják ki először, pedig ezek jelentik a piszedenevér fő búvóhelyeit. Az Európa-szerte veszélyeztetett faj túlélési esélyeit a természetkímélő erdőgazdálkodás jelentheti.
Szöveg: Pisze denevérPisze denevérGörföl TamásPisze denevér (Barbastella barbastellus)


   
denever.jpg